Szépen fejlődik az alma a Bokor Almáskertben; a termés mennyisége és minősége is kiválónak ígérkezik. Július vége van, ekkorra a tavaszi megtermékenyülést követően kialakult valódi termés már a termésfejlődés utolsó szakaszába lépett. Az almatermésűek termésfejlődése három fő szakaszból áll. Az első a fokozott sejtosztódási szakasz, amely a megtermékenyülés után kezdődik és 3-4 hétig tart. A második a sejtnyúlási szakasz, amely során megnő a gyümölcs. A harmadik és egyben utolsó szakasz az érési szakasz: ekkor halmozódnak fel a fajtára jellemző anyagok a gyümölcsben. Ez a szakasz tart jelenleg is, ám nem ér véget a szedésre érettség elérésével, hanem a fogyasztásra érettségig folytatódik. Fontos, hogy az almatermésűek termésfejlődésének második felével (tehát a július-augusztus hónapokkal) egybeesik a következő évi termőrügyek kialakulása. Emiatt is kiemelkedő fontosságú a nyári termésritkítás és az öntözés: a termőrügyek képződése nagy termések és súlyos aszályok estén gyenge lesz, így jelentősen befolyásolja a következő évi termést.