Kitüntetés

Pillanatkép az ünnepségről  Forján Zsolt polgármester átadja a Csenger Szolgálatáért érdemérmet Bokor Lászlónak
Bokor László a kitüntetettek között, a színpadon  Édesanyám és édesapám az ünnepség után

Csenger város második legértékesebb (a díszpolgári cím után következő) kitüntetését kapta édesapám, mikor az augusztus 20-án rendezett ünnepségen átvette a Csenger Szolgálatáért érdemérmet. A képviselő-testület a város érdekében kifejtett több évtizedes kimagasló tevékenységéért, az általános megbecsülés és tisztelet jeléül adományozta ezt a megtisztelő elismerést id. Bokor Lászlónak. A díj átadásakor elhangzott szavak méltatták Csengerért végzett önzetlen munkásságát, kiemelve pedagógusi /1979-/ és gimnázium igazgatói pályáját /1995-2000, 2010-/, aktív sportolói /1973-2000/ és edzői-sportvezetői sikereit /1979-1995, 2000-2006/, a város érdekében folytatott politikai és közéleti tevékenységét (képviselő-testületi tag 8 egymást követő cikluson keresztül, polgármester 2000-2006 között), valamint társadalmi szervezetek vezetőjeként és tagjaként kifejtett közösségépítő munkáját (Ifjú Szívekben Élek Alapítvány kuratóriumi elnöke /1995-2000/ majd tagja /2000-/, az Ady DITE egyesület elnöke /1995-2000/ majd tagja /2000-/, Csengeri „Szent Flórián” Tűzoltó- és Vízimentő Egyesület elnöke /2002-/, a Csengeri Önkéntes Tűzoltóság elnöke /2004-/, a Csengeri Református Egyházközség presbitere /2005-/, a Tisztántúli Református Egyházkerület közgyűlésének világi tagja /2005-/, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés külső /1998-2002, 2006-2010/ és rendes tagja, az oktatási bizottság alelnöke /2002-2006/, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács tagja /2002-2006/, Észak-alföldi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság tagja /2002-2006/).

Köszönet mindazoknak, akik támogatták és támogatják pályafutását!